Menu

Cart

Content

A szmog növeli a szívroham kockázatát

A kisméretű részecskékből álló levegőszennyezettség – vagyis a szmog – egy friss tanulmány szerint növeli az infarktus és más súlyos szívproblémák kockázatát.

 

A megfigyelés a PM10 nevű, 10 mikrométernél kisebb méretű szálló porra vonatkozik, amelynek az Európai Uniós előírások szerint 50 mikrogramm per köbméter az egészségügyi határértéke. A kutatók szerint azonban ezalatt is negatív következményekkel lehet számolni. 

A szakértők az olaszországi Bresciában 2004 és 2007 között mért átlagos napi szállópor-koncentrációt hasonlították össze a napi szívproblémák miatti kórházba kerülések számával ugyanabban az időintervallumban. Szignifikáns összefüggést találtak a szállópor-szintek és a kórházba kerülések száma között, amelyekért elsősorban akut koszorúér-gondok, szívelégtelenség vagy szívritmuszavar volt felelős.

Minden 10 mikrogrammnyi emelkedés a PM10 értékben 3 százalékkal növelte a súlyos szívproblémákkal való kórházba kerülések számát – derül ki a prezentációból, amelyet az Európai Kardiológiai Társaság madridi ülésén fognak bemutatni. Az eredmények előzetesnek tekintendők mindaddig, amíg meg nem jelennek egy szakfolyóiratban. 

A szakértők kimutatták, hogy a férfiak és a 65 év felettiek különösen hajlamosak a szívpanaszokra magas szállópor-érték mellett. Ugyanez érvényes a korábban hasonló gonddal kórházba kerültekre is. 

„Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a korábban infarktuson vagy más szív- és érrendszeri problémán átesett betegekre ezekben az időszakokban” – magyarázta a szerzőként közreműködő Dr Savina Nodari. 

„Korábbi eredmények is alátámasztják a feltételezést, miszerint a légszennyezés növeli a szívproblémák előfordulásának arányát, mert a szállópor olyan folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek károsak a szívre: például gyulladást és véralvadást” – tette hozzá a kutató, aki szerint 20-30 mikrogramm per köbméterre kellene csökkenteni az egészségügyi határértéket, vagy még annál is kevesebbre.

Medipress

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook