Menu

Cart

Content

Napsütéssel csökkenthetjük vérnyomásunkat

Ki tudta, hogy a napsugárzásnak vérnyomáscsökkentő hatása is van? A meglepő állítással előrukkoló brit tudósok szerint a napozással így akár az agyvérzést és a szívbetegségeket is megelőzhetjük.

 

Korábban sohasem tanulmányozták még, hogy hogyan befolyásolják a vérnyomást a bőrön keresztül érkező hatások, éppen ezért tűnt fontosnak a 24 önkéntessel elvégzett kísérlet. A résztvevőket laboratóriumi körülmények között tették ki körülbelül félórányi napozással felérő ibolyántúli sugárzásnak, eközben pedig folyamatosan figyelték a keringési rendszerük működésében tapasztalható változásokat.

Az azonnal megfigyelhető volt, hogy az önkéntesek erei kitágultak, vérnyomásuk pedig csökkent, az viszont egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy minek is köszönhető a hatás. A kutatók feltételezései szerint a nitrogén-monoxid és az ebből származó egyéb anyagok, a nitrit és a nitrát okozhatják a vérnyomáscsökkenést.

A nitrogén-monoxid vérnyomás-szabályozó hatása eddig is ismert volt: a vérerek belső falainak sejtjei is ezt az anyagot állítják elő, amitől az erek kitágulnak, és csökken a nyomás – így levéve a terhet a szívről.

A kutatók sejtései szerint a napfény aktivizálja a bőrben raktározott nitrogén-monoxidot és a belőle származó molekulákat, melyek emiatt a véráramba kerülnek, ahol kifejtik értágító, vérnyomáscsökkentő hatásukat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a jelenséget befolyásolja-e az adott személy életkora, neme vagy egészségi állapota, az viszont a vizsgálatok során biztossá vált, hogy a vérnyomásban tapasztalt mérséklődést nem a fény melege, és nem is a résztvevők étkezése okozta.

Az is biztos, hogy noha a vérnyomás csak csekély mértékben változott meg, a magas vérnyomás miatt kialakuló betegségek ellen hosszú távon még ez is kifejezetten hasznos lehet.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook