Menu

Cart

Content

Jótékonyan hat a férfiak termékenységére a paradicsom

A paradicsomban található likopin akár 70 százalékkal is növelheti a spermiumok számát és azok mozgási sebességét. A zöldségben található értékes antioxidánsoknak köszönhetően ráadásul az abnormális fejlődésű ivarsejtek aránya is jelentősen csökken.

 

Az ohiói Cleveland Klinika friss felfedezését egy egy évet átölelő kísérleti periódus követi majd annak kiderítése céljából, hogy a mindennapos, nagy mennyiségű likopinbevitel tényleg több sikeres megtermékenyítést eredményez-e.

A kutatók mindeddig 12 korábbi, a világ különböző tájain elkészített tanulmányt elemeztek újra vizsgálódásaikhoz, melyek közül kivétel nélkül mindegyik beszámolt a likopinnak köszönhető spermiumszám és -sebesség növekedéséről illetve az abnormális hímivarsejtek arányának csökkenéséről.

Ashok Agarwal kutatásvezető szerint a likopin férfi ivarszervekre gyakorolt pozitív hatása általánosságban megfigyelhető volt, korábbi tanulmányok pedig azt is kiderítették, hogy ez az antioxidáns csökkenti a prosztataproblémák kialakulását, sőt a már kialakult daganatos megbetegedések visszaszorításában is komoly szerepet játszhat.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook