Menu

Cart

Content

Vírussal válik gyógyíthatóvá a rák?

Évtizedek óta folyó vizsgálatok zárultak nemrég óriási sikerrel: amerikai tudósoknak a kanyaróvírus egy genetikailag módosított változatával sikerült meggyógyítaniuk egy csontvelőrákkal küzdő beteget.

 

A 49 éves hölgy a még csak tesztelés alatt álló vakcina beadása után teljesen meggyógyult, ráadásul fél év elteltével sem mutatkoztak újabb daganatos sejtek a szervezetében. A kutatásban egy másik, 65 éves beteg is részt vett, esetében azonban már nem értek el ilyen jó eredményeket.

A terápiában alkalmazott módosított kanyaróvírus csak a myeloma plazmasejtjeit támadja meg: az intravénásan a szervezetbe juttatott vírus célirányosan keresi majd fertőzi meg a daganatos sejteket, mindezt anélkül, hogy károsítaná az egészséges szöveteket.

Stephen Russell, a Mayo Klinika hematológusa és a terápia egyik kidolgozója kiemelte, hogy jelen kutatás az első, mely megállapította, hogy az onkológiai vírusterápia hatékony kezelési mód lehet áttételes daganat esetében. A terápia alkalmazási lehetőségeit egyébként már évtizedek óta kutatják, ám ez volt az első eset, amikor a módosított vírus beadása után egy daganatokkal teli szervezet teljesen meggyógyult.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook