Menu

Cart

Content

Harmincas éveink közepétől kezdve féltjük csak az egészségünket

Úgy tűnik, a tízes és húszas éveinkben, valamint a harmincas éveink nagy részében, elpusztíthatatlannak érezzük magunkat. A harminchatodik születésnapunk alkalmából ez azonban megváltozik, és törődni kezdünk az egészségünkkel – tudható meg a Spire Bristol Hospital 2000 ember bevonásával készült felméréséből.

 

„Az emberek többsége harminchat éves, amikor rádöbben, hogy halandó. Ekkor kezd el egészségesebben táplálkozni, rendszeres orvosi szűrésekre járni, sportolni, és ekkor kezd el először aggódni a későbbi nyugdíja miatt is. A változás oka általában a külvilág változásaiban keresendő: a megkérdezettek harmada szerint egy ilyen korú ember már legalább egy szerettét elveszítette, de az ismerősök kritikai észrevételei is mély nyomot hagynak bennünk” – állítja Rob Anderson, a Spire Bristol vezetője.

A szakember azt is elmondta, hogy a harmincas éveink második fele az az időszak, amikor letesszük a cigarettát, és kevesebb alkoholt kezdünk fogyasztani. „Az egészségügyi intézményeknek fel kell ismerniük, hogy ez egy érzékeny kor, amikor az emberek fogékonyabbak a pozitív változásokra. Érdemes tehát az egészségügyi kampányokban ezt a korosztályt is megszólítani” – vélekedik Anderson.  

A felmérésből az is kiderült, hogy tízből hat ember szerint az élet túl rövid, ezért minden pillanatot maximálisan ki kell élveznünk: akkor is, ha magas kalóraitartalmú ételekről vagy éppen túl sok alkohol fogyasztásáról van szó.

Medipress

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook